Referenciák

A weblap.ro 2004 óta foglalkozik weblapkészítéssel. Klienseink között szerepeltek már sajtóorgánumok, multinacionális cégek, kiadók, egyetemek és magáncégek is.

Specialitásunk a HTML alapú, dinamikus PHP oldalak készítése, MySQL adatbázissal, külső CSS-ssel és kliens oldali JavaScript támogatással.

Munkánk során nagy hangsúlyt fektetünk a technikával való lépéstartásra, időnk nagy részét főként tanulással, kutatással és új módszerek kifejlesztésével töltjük. Ebből adódóan nincs két egyforma weblapunk sem, úgy érezzük a kliensek igényeit és a legújabb technológiai trendeket követve egyre jobb és jobb weblapokat tudunk gyártani.

 

Ábel Kiadó
www.abelkiado.ro

Az Ábel Kiadó a legnagyobb magyar tankönyvkiadó Romániában. Felújított weblapjukon megtekinthető a kiadó teljes tankönyvkínálata, amelyek között kereshetünk kategória, évfolyam, szerző és lektor szerint is és természetesen on-line rendelésre is van lehetőség. Ezen kívül megtalálható rajta a terjesztők listáját, a kiadó partnerintézményei, hírek, akciók és az elérhetőségek.

Készült: 2010

Design és programozás: weblap.ro

Weblap jellemzői: bemutatkozás, könyvek listája, szűrése és keresése több szempont szerint, hírek, partnerek, kapcsolat, regisztráció, on-line könyvrendelés; az adminisztrátori felületről az összes jellemző szerkeszthető, feltölthető a könyvkatalógus, kezelhetők a regisztrált felhasználók, követhetők és szerkeszthetők a rendelések, a honlapnak van egy számlázó és egy raktárkezelő része is, valamint automatikus értesítéseket is küld a felhasználóknak és a kiadónak.

Felhasznált technikák: HTML, PHP, CSS, JavaScript, jQuery, AJAX, MySQL.

Ábel Kiadó

 

Opel DragRacing
opel.dragracing.ro

Az Opel DragRacing egy nemzetközi autós rendezvény, amelynek keretében gyorsulási versenyeket, soha nem látott showelemeket és autókiállítást láthatnak a két napos forgatag résztvevői. A legnagyobb autós összejövetel Szatmárnémetiben és környékén, amely látványos és szórakoztató hétvégi kikapcsolódást nyújt az egész család számára. A rendezvényt 2010. július 3-4-én rendezik meg a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtéren. Társszervező a szatmárnémeti AutoSportKlub.

Készült: 2010

Design: Csepán Annamária és a weblap.ro

Programozás: weblap.ro

Weblap jellemzői: rendezvényleírás, versenyfelhívás, program, kép- és videógaléria, sajtómegjelenések, kapcsolat.

Felhasznált technikák: HTML, PHP, CSS, JavaScript, jQuery.

Opel DragRacing

 

MoreVid
www.morevid.com

Izgalmas videóválogatások a különféle videómegosztókról. A legjobb filmek egy helyen, kereshető, szűrhető és emészthető formában. Garantált, minőségi kikapcsolódás a család apraja nagyjának!

Készült: 2010

Design és programozás: weblap.ro

Weblap jellemzői: többnyelvű, adminisztrátori felületről szerkeszthető oldal, videók automata felismerésa a link alapján, kereshető/szűrhető videó-adatbázis, több kategória, videó ajánlás.

Felhasznált technikák: HTML, PHP, CSS, JavaScript, jQuery, AJAX, MySQL.

MoreVid

 

AutoSportKlub
www.autosportklub.ro

A szatmárnémeti AutoSportKlub tevékenységét bemutató oldal, rengeteg információval, hírekkel, képekkel, videókkal.

Készült: 2010

Design és programozás: weblap.ro

Weblap jellemzői: többnyelvű, adminisztrátori felületről teljesen szerkeszthető oldal, RSS, kép és videógaléria.

Felhasznált technikák: HTML, PHP, CSS, JavaScript, jQuery, AJAX, MySQL.

AutoSportKlub

 

Mamagoló
www.mamagolo.com
www.bebeinbrate.ro

A Mamagoló kézzel varrott, egyedi babaholmik készítésével foglalkozó családi vállalkozás. Specialitásuk, a babahordozó-kendők (erszények, egyszerű és karikás kendők, mei taiok) mellett, termékeik között megtalálhatók a szoptatópárnák, a névre szóló hálózsákok, falvédők és takarók is. Szívből készült termékek ezek, praktikus segédeszközök az egész családnak. Tekints meg az on-line boltot, tetszeni fog!

Készült: 2010

Design és programozás: weblap.ro

Weblap jellemzői: többnyelvű, termékkatalógus képekkel, on-line rendelési lehetőség, fényképek a kliensekről, kapcsolati űrlap, adminisztrátori felület.

Felhasznált technikák: HTML, PHP, CSS, JavaScript, jQuery, AJAX, MySQL.

Mamagoló

 

Filmtett – Erdélyi Filmes Portál
www.filmtett.ro

Hírek, kritikák, tudósítások, esszék, tanulmányok itthoni és távoli filmekről, rendezvényekről, kezdő és befutott filmesekről. Fesztivál-, film- és pályázati adatbázis.

Készült: 2008–2009

Logó: Csáki Dénes

Design: Jánosi Andrea és a weblap.ro

Programozás: weblap.ro

Weblap jellemzői: cikkek, hírek, filmtár, fesztiválok, pályázatok, események, képgalériák, filmajánlók, toplisták, szavazó, moziműsor, regisztráció, RSS, adminisztrátori felület, hírlevél.

Felhasznált technikák: HTML, PHP, CSS, JavaScript, jQuery, AJAX, MySQL.

Filmtett – Erdélyi Filmes Portál

 

Romániai Jogászok Adatbázisa
www.jogaszok.ro
www.juristinfo.ro

A Romániai Jogászok Adatbázisa olyan egyedülálló gyűjtemény, amely több romániai/erdélyi jogász, ügyvéd, közjegyző és végrehajtó adatait tartalmazza. Az adatbázisban kereshetünk név, beszélt nyelv, cím, foglalkozás vagy tetszőleges szöveg szerint.

Készült: 2009

Logó, design és programozás: weblap.ro

Weblap jellemzői: többnyelvű, tartalmazza a jogászok listáját és adatlapjait, rendezhető, kereshető, on-line regisztráció és rendelés, adminisztrátori felület, hírlevél.

Felhasznált technikák: HTML, PHP, CSS, JavaScript, jQuery, AJAX, MySQL.

Romániai Jogászok Adatbázisa

 

Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár
kv.sapientia.ro

A Sapientia EMTE 2002-ben hozta létre kolozsvári oktatási helyszínét, a Természettudományi és Művészeti Kart. Fő értékekként a színvonalas diák- és piaccentrikus oktatást, a szellemi és intézményi nyitottságot, rugalmasságot képviseli. Több mint kétszáz hallgatóval, illetve mintegy ötven külföldi és hazai jól képzett oktatóval, magyar adminisztrációval, alacsony tandíjakkal, halmozható és speciális ösztöndíjakkal, valamint 30 személyes bentlakással várja az új hallgatókat. A kolozsvári kar a Környezetföldrajz szak indításával kezdte el működését, és ma már négy sikeresen leállamvizsgázott évfolyamot tudhat magáénak. A kínálat 2003-ban a Fotóművészet, filmművészet, média szak, majd 2006-ban a Nemzetközi kapcsolatok, európai tanulmányok szak bevezetésével bővült.

Készült: 2009

Design és programozás: weblap.ro

Weblap jellemzői: többnyelvű, adminisztrátori felületről teljesen szerkeszthető weblap.

Felhasznált technikák: HTML, PHP, CSS, JavaScript, jQuery, AJAX, MySQL.

Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár

 

Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Fotóművészet, filmművészet, média szak
film.sapientia.ro

A fotóművészet, filmművészet, média szak 2003-ban indult a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem keretében a kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karon. Jelenleg egy általános filmes alapozó képzés mellett háromféle szakosodási lehetőséget kínál: film- és tévérendezés, film- és tévéoperatőr szakirány, valamint audiovizuális kommunikáció (forgatókönyv- és reklámírás, filmelmélet).

Készült: 2009

Design: Jánosi Andrea

Programozás: weblap.ro

Weblap jellemzői: többnyelvű, adminisztrátori felületről teljesen szerkeszthető weblap.

Felhasznált technikák: HTML, PHP, CSS, JavaScript, jQuery, AJAX, MySQL.

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Fotóművészet, filmművészet, média szak

 

ÉP, FB
www.erettsegi-puskak.ro
www.fituici-bacalaureat.ro

A weblap apró jegyzetek, puskák, gondosan összeállított és igényesen kivitelezett kidolgozások értékesítésével foglalkozik. Mind tartalmával, mind stílusával az érettségi előtt álló diákokat igyekszik megszólítani. A különféle tantárgyak anyagait on-line is meg lehet rendelni, a házhozszállítás futár segítségével történik. A weblap.ro nem ajánlja és nem is támogatja a puskázást!

Készült: 2010

Logó, design és programozás: weblap.ro

Fotók: Benkő Zsolt

Weblap jellemzői: többnyelvű, on-line rendelési lehetőség, üzenetküldés.

Felhasznált technikák: HTML, PHP, CSS, JavaScript, jQuery, MySQL.

ÉP

 

Madrileña de Construcciones
www.madrilena.ro

Az S.C. Madrileña de Construcciones S.R.L. európai piacon szerzett tapasztalatával szeretne részt venni a romániai építőipar fejlődésében. Legfontosabb irányelvei a professzionalizmus, a megbizhatóság és az optimális ár/minőség arány biztosítása.

Készült: 2008

Logó, design és programozás: weblap.ro

Weblap jellemzői: többnyelvű, bemutatkozás, projektek, hírek, adminisztrátori felület.

Felhasznált technikák: HTML, PHP, CSS, MySQL.

Madrileña de Construcciones

 

Romániai Magyar Nyelvű Helyi és Regionális Lapkiadók Egyesülete
www.lapkiadok.ro

A Romániai Magyar Nyelvű Helyi és Regionális Lapkiadók Egyesületének elsődleges célja, hogy a tagok közösen lépjenek fel a romániai magyar sajtó megmaradása és fejlesztése érdekében. Jelenleg az egyesület által kiadott újságok képviselik a romániai magyar napilappiac 90 százalékát.

Készült: 2006

Design és programozás: weblap.ro

Weblap jellemzői: többnyelvű, tagok listája, hírek, visszajelzés, adminisztrátori felület.

Felhasznált technikák: HTML, PHP, CSS, JavaScript, MySQL.

Romániai Magyar Nyelvű Helyi és Regionális Lapkiadók Egyesülete

 

VERBA Kiadó (Editura VERBA)
www.verbavolant.ro

A VERBA Kiadó olyan rendhagyó didaktikai segédeszközöket forgalmaz, mint az egyedi tervezésű fordítókorongok, amelyek több mint 300 ige rendszerezett, magyarázatokkal ellátott ragozását tartalmazzák angol, francia, német, olasz, spanyol és román nyelveken. A honlapon megtalálod a termékek részletes leírását és természetesen on-line rendelésre is van lehetőség. Több lemez rendelése esetén árkedvezményt jár.

Készült: 2010

Terv és design: Bertóti Péter

Programozás: weblap.ro

Weblap jellemzői: termékek, on-line rendelés, terjesztők, rendelési útmutató, kapcsolat; az adminisztrátori felületről szerkeszthetők a termékek és a terjesztők.

Felhasznált technikák: HTML, PHP, CSS, JavaScript, jQuery, MySQL.

Editura Verba

 

Klienseink mondták

„A csapatom egész nap autóban ül vagy autó alatt fekszik. Napközben dolgozunk, este pedig autós rendezvényeken törjük a fejünket. Ötlet, rendezvényprofil, finanszírozás, timeline, logisztika, PR-munka, webes jelenlét és minden, ami egy igazi látványos autós buli hátterében áll. Úgy az érdeklődők, mind a szponzorok és a média elvárásai is magasak, mi pedig nem szeretnénk szkriptekkel vagy tengerentúli corporate ügynökségekkel bajlódni. Laci meghallgat, jegyzetel, majd olyan megoldásokat kínál, amelyek tökéletesek. Semmi felesleges misztifikálás a HTML-ről, semmi művészkedés, remek ötletek és mindkét oldal esetében kiváló végeredmény. Köszi Laci!”
Butka Gergő,
elnök, AutoSportKlub

„Attól a perctől kezdve, hogy kész lett a honlap, nagyon felgyorsult az életünk. Hosszan kellene írnom arról, hogy Buzogány Laci mennyire jó szakember, és mennyire könnyű vele dolgozni, még egy ilyen technikai analfabétának is, mint én, és hogy a mi esetünkben a munkatempó miattam döcögött, mert kismamaként egészen más feladat igényelte az időm és energiám nagy részét (amit aztán Laci is megtapasztalt kispapaként). Mégis tele ötlettel és lendülettel készítette a honlapunkat, vidámra, színesre, élettel telire, munkaköri leírása messze túlhaladta a programozó száraz kereteit. A legtömörebben annyit, hogy a honlapjára feltett mottó az én esetemben így szólna: a weblap segít neked abban, hogy kis vállalkozásod megteremtődjön, nőjön, erősödjön.”
Patrubány Csilla,
tulajdonos, Mamagoló

„Pontosság, tudás, szakmai felkészültség, türelem: ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni Buzogány Lászlót és munkáját. Nemcsak az eredmény, hanem – munkatársaim beszámolói szerint – maga a munkafolyamat is kellemes meglepetés volt intézményünk számára. Már az első találkozás alkalmával kiderült, hogy jól felkészült szakemberrel tárgyalunk, ez a benyomás nem változott a teljes projekt ideje alatt sem. Segítőkészen, konstruktívan, ötletekkel és megoldásokkal állt a feladat mellé, türelmesen és érthetően magyarázta el azt, hogy valamit miért érdemes éppen úgy elkészíteni, ahogy ő mondja és nem úgy, ahogyan mi elképzeltük. És mindezek mellett egyike azon embereknek, akiknél az adott szónak, a megegyezésnek még mindig szerződés értéke van. Egy üzleti kapcsolatban pedig ez sem mellékes. Bárkinek nyugodt szívvel merem ajánlani munkáját.”
Dr. Tonk Márton, egyetemi docens,
dékán, Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár

„Hogy miért ajánlanám Önöknek Buzogány Lászlót? Főleg szakértelme, végtelen türelme, pontossága, világos és érthető magyarázatai miatt. Amikor rákérdeztem arra, hogy lenne-e kedve elvállalni weblapunk elkészítését, egy egyszerű adatbázisra gondoltam. Élmény volt látni az eredményt, kusza elképzeléseimet egy igényes, aprólékos és könnyen kezelhető weblapban láttam kifinomulni.”
Máté Erzsébet,
adminisztrátor, Romániai Jogászok Adatbázisa

Buzogány László referencia munkája számunkra a Filmtett honlapja volt, aminek fiatalos, vidám jellegéhez hasonló weblapot szerettünk volna. A megbeszélések során azonban világossá vált, hogy egy tanszéki weblap sajátos céljai más szerkezetet igényelnek, s hogy a sok részlet összehangolása sokkal bonyolultabb feladat, mint gondoltuk volna. Laci már kezdettől fogva jól ráérzett, hogyan lehet megoldást találni elképzeléseinkre, mi az, ami egy filmes szak hallgatói számára vonzó lehet, és jó ötletekkel szolgált. Az elkészült weblappal nagyon elégedettek vagyunk: szerkezete világosan áttekinthető, az adatok, képek feltöltésére, az oldalak szerkesztésére írt program könnyen kezelhető, ráadásul a menet közben felmerülő újabb igények szerint a honlap egészében és részleteiben is könnyen továbbfejleszthető.”
Dr. Pethő Ágnes, egyetemi docens,
tanszékvezető, Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Fotóművészet, filmművészet, média szak

„Hogy egészen tárgyilagos és minden előítélet vagy elfogultság nélkül mondhassam el, milyen programozónak tartom Buzogány Lászlót, ahhoz néhány objektív adatra volna szükségem, pl. arra, hogy ő milyen rendezőnek tart engem. Így, mielőtt ezt tudom, csak elfogult lehetek vele szemben és csak habozva jegyezhetem meg, hogy szerény, de egyedül helyes és ellentmondást nem tűrő nézetem szerint Buzogány László nagyszerű programozó, egyike azoknak, akire gondolni kellene annak, aki a jó programozó iskolaszerűen tökéletes arcképét újra, az új és nemesebb ízlés nevében meg akarná írni vagy rajzolni. Tény, hogy egy év fejlesztés alatt számtalanszor fordultunk hozzá elszállt kérésekkel, ő pedig ahelyett, hogy nyelt volna egyet és a fejét fogta volna, velünk együtt lelkesedett, következő alkalommal pedig már az elszállt kérés továbbfejlesztett változataként megvalósult kis kütyü funkcióit mutogatta.”
Zágoni Bálint,
menedzser, Filmtett – Erdélyi Filmes Portál

Buzogány Lászlóval azért volt jó dolgozni, mert nem kellett kérlelni, zaklatni, hogy végezze már el a felvállalt munkát; nem hivatkozott értehetetlen és megmagyarázhatatlan számítástechnikai problémákra, ami miatt ezt vagy azt nem tud kivitelezni, hanem pontosan és gyorsan elvégezte azt, amiben megegyeztünk. Sőt, azt sem éreztette, hogy gond és plusz munka számára, ha valamit utólag változtatni kellett. Ezek alapján bátran ajánlom másoknak is.”
Balázs Bence,
elnök, Romániai Magyar Nyelvű Helyi és Regionális Lapkiadók Egyesülete

„Az Ábel Kiadó elsősorban tankönyvek, egyetemi jegyzetek, oktatási segédletek kiadásával foglalkozik, ezért weblapunkat főként tanárok és diákok látogatják. Legfőbb erénye, hogy felhasználóbarát. A weblap lelke az on-line rendelési lehetősége, amely az elmúlt években hatékony segítséget nyújtott mind a megrendelők, mind pedig a kiadó számára. A weblap készítője mindenben eleget tett az elvárásainknak: eredeti ötleteivel kreatívan hozzájárult a weblap megszületéséhez, munkáját szakszerűen, határidőre elvégezte. Szolgáltatásait bizton ajánljuk minden új kliensének!”
Szikszai Ildikó,
ügyvezető igazgató, Ábel Kiadó

„Tisztelt Buzogány László Úr! Örömünkre szolgált, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült a lehető legjobb weblapot elkészítenie anyagaink prezentálására. Előzékeny hozzáállása lenyűgözött minket, amelynek köszönhetően a fejlesztés során a legfinomabb technikai problémákat is hatékonyan és azonnal megoldotta.”
Tudor Stan,
adminisztrátor, VERBA Kiadó

Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés